Nem tudnám pontosan megmondani, hány éves voltam, amikor először a fejembe ötlött, hogy írni szeretnék. Én nem tartozom azon emberek népes táborába, akik már gyerekkorukban is az irodalmat bújták. Nálam sokkal később kezdődött a könyvek iránti rajongás. Húsz évesen új munkahelyre kerültem, ahol a kolléganőim a reggeli kávéjuk mellett mindig könyvekről beszélgettek. Hamar elkezdett zavarni, hogy semmihez sem tudtam hozzászólni, ezért megkértem őket, ajánljanak nekem olvasni valót. Így kezdődött. Aztán egyszer a kezembe akadt egy amerikai útikönyv. Akkoriban számomra a tengerentúl maga volt az elérhetetlen csoda. New York lapjait forgatva jegyzetelni kezdtem. Úgy gondoltam, az én történetem ott fog játszódni, ezért tudtam, minél több információt össze kell szednem a városról. Természetesen A-tól B-ig sem jutottam el az írásban, de valamikor ekkor indult el bennem ez az egész. Későn érő típusként még hosszú éveket kellett várnom az első befejezett regényemre. Akkor már túl voltam egy hosszabb amerikai kint tartózkodáson, így többé nem volt szükségem útikönyvből kiírt jegyzetekre. Egy nap leültem a laptopom elé, majd pár perccel később kiderült, hogy az előző napon lecsapott vihar következtében nincs internet, és mint megtudtam, még napokig nem is lesz. Mindig is grafomán alkat voltam (éveken át naplót vezettem), hirtelen ötlettől vezérelve megnyitottam a wordöt és írni kezdtem. Csak úgy ömlöttek belőlem a szavak.  Még éjjel fél háromkor is a szereplőimmel időztem. Néhány nappal később pedig kiírtam az utolsó mondat után, hogy VÉGE. Az első regényt követte még jó néhány, és soha nem adtam fel a reményt és a hitet, hogy egyszer a fiókomból az olvasók polcaira kerülhetnek. Ebben a hitemben támogatott az anyukám és néhány nagyon jó barátnőm is. Ennek megvalósulását ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, mintha a mozi jegypénztárából hirtelen főszereplőként a filmvászonra kerülnék. Számomra az írás a legtökéletesebb önkifejezési eszköz, ami egyet jelent a hétköznapokból való kilépéssel, a megnyugvással, az alkotás felemelő érzésével. Imádok új karaktereket megálmodni, formálni őket, mondatokat adni a szájukba, életet teremteni köréjük, és imádom az írást megelőző kutató munkát is. Nekem egyszerűen muszáj írnom. Ez az életem. Anélkül egyetlen napom sem telhet el.

Kristina Calu