Regények

KRISTINA CALU – TÜKÖRKÉPEK

Tükörlépek

Amerika az álmok, a lehetőségek hazája. Kata legalábbis így gondolja, mert egy nap fogja magát, és hátat fordít addigi életének, rosszul működő, csonka családjának, monotonná vált hétköznapjainak, az összes szomorú, fojtogató emléknek, és meg sem áll New Yorkig. Az izgalmasnak induló új kezdet azonban egy pillanat alatt rémálomba fordul, amikor kiderül, hogy kinti munkaadója csúnyán átverte. Kata azonban nem adja fel olyan könnyen, ezért egy baráti segítségnek köszönhetően újból útnak indul, és átköltözik New Jerseybe.
Adam sosem gondolta, hogy Amerika az álmok és a lehetőségek hazája. Még az után sem, hogy tizennyolc évesen végleg elköltözött abból az iowai kisvárosból, amit addig otthonának nevezett, és kinyílt előtte a világ. Befelé forduló természete, gyerekkorában szerzett keserű emlékei nem engedik, hogy jól érezze magát a bőrében. Egy nap arra ébred, hogy az utolsó tiszta inge is elfogyott, és akkor hirtelen nagyon magányosnak és elveszettnek érzi magát.
Kata és Adam akkor és úgy találkoznak, ahogy és amikor egyikük sem számít rá. De lehet-e közös jövője két olyan embernek, akik tele vannak megbánással, fájdalommal? Ráadásul úgy fest, az élet is csupán néhány nap boldogságot szánt nekik.

A regény mellé könyvjelzőt is rendelhetsz!

Ára 290 Ft

Hogyan született a Tükörképek?

A fővonalat szó szerint megálmodtam. A két főszereplő, Kata és Adam közötti történéssel, egy adott szituációval ébredtem. Az ember általában néhány pillanattal később már nem emlékszik az álmára, de ez esetben a képek és az érzés is egész napon át bennem maradt, úgyhogy leültem a kis füzetemmel és elkezdtem összerakni a történetet. Kata Zuglóban lakik, ami az én örök hazám, mert ott születtem és életem első 17 és háromnegyed évét ott is éltem, emiatt szinte automatikusan jött belőlem a helyszín. Adam pedig azért él New Jerseyben, mert az a második hazám. Négy fantasztikus évet éltem ott, és őszintén mondhatom, hogy az volt életem legjobb négy éve. Miközben írtam, aztán számtalanszor újra olvastam, mindig az adott helyszíneken voltam, nekem ez maga volt az időutazás. Láttam magam előtt a tájat, az utcákat, járműveket és csak remélni merem, hogy az olvasók is ott lesznek majd a szereplőkkel mindenhol. Utcán, autóban, házban, repülőn, sőt még a reptéri mosdóban is.