Kristina Calu – Remény
Kristina Calu – Remény
Remény ül a vállamon
Nem tudom, ki tette oda
Bárki volt is, úgy sejthette
Másképp nem találnám meg soha
Pedig szükségem van rá
Ez most már egészen biztos
Kapaszkodnom kell valamibe
Akkor is, ha piszkos
Mert porlepte ez a remény
Eddig a sarokban hevert
Láttam őt néha napján
Mikor a bánat levert
Ott ücsörgött elárvultan
Nem szólt hozzá senki
De egy nap valaki úgy döntött
Jobb lesz őt vállamra tenni
Most itt ül lábát lóbálva
Jó a kedve, látom
Egymás szemébe nézünk
S tudom, lett egy jó barátom
A remény és én immáron
Össze vagyunk nőve
Szebbek lettek napjaim
Ezt kaptam ajándékba tőle