Kristina Calu – Még és már

Kristina Calu – Még és már

Még apró vagyok
Testemen nincsen ránc
Hiába is akarnám
Nem megy nekem a tánc
Esetlen próbálkozásom kinevetnék
Hónom alá kapnának, mielőtt elesnék

Már apró vagyok
Testemen tengernyi ránc
Bármennyire is szeretném
Többé szóba sem jöhet a tánc
Ha mégis megpróbálnám, tán rosszul járnék
Összetört csontokkal segítségre várnék

Még hónapokban mérnek
Tágra nyílt szemmel falom a világot
Mindent, mi érdekes, felnagyítva látok
Egyszer majd én is olvasni fogok
De addig könyveket mással lapozgatok
Sikkantva örülök a sok újdonságnak
Nincs semmi, mi egy pillanatig is várhat

Már ezernyi idő van mögöttem
A tér egyre szűkül körülöttem
Szerettem a könyveket, de homályos lett szemem
Örülök, ha néha valaki leül olvasni nekem
Nem vágyom a számtalan modern tárgyra
Miktől a sok ember nem figyel egymásra

Még keveset tudok
De ez napról-napra változik
Kíváncsi énem tudásért kiáltozik
Kevés dolog van, mi ne érdekelne
Ha magasan van, felmászom érte a végtelenbe
Ilyenkor körülöttem jól megijednek
Ölbe kapnak, s riadt mosollyal dédelgetnek