Kristina Calu – Máshol

Becsukja a szemét, és azt képzeli, máshol van. Nem harcol a gyerekkel, nem áll széttárt karokkal, hogy most mi a fenét tegyen, mert végleg kifogyott az ész érvekből. Nem csikorgatja a fogát, amiért eljött az újabb hónap, amikor szólnia kell a gyerektartásért. Mintha a másik nem tudná, hogy van gyereke, mintha azt hinné, fénnyel táplálja, vagy mintha nem érdekelné, táplálja-e egyáltalán valamivel, és annak a valaminek van-e egy árcédula az oldalán. Nem akarja kitépni az összes szál haját, amiért az nem képes normálisan megbeszélni valamit, amiért a kommunikációra teljességgel képtelen. Nem aggódik anyja hullámzó kedélye és állapota miatt. Nem telefonál úgy, hogy, ha nem veszi fel néhány csörgés után, azonnal aggodalmaskodni kezdek, hogy valami biztos történt. Nem forgatja a szemét, amiért az emberek képtelenek megérteni az írott szót, amiért nincs türelmük két mondatnál többet elolvasni. Nem mar belé a sárga irigység ahányszor meglát egy nyaralós képet vagy csak egy szép kertet, ami neki nincs, nekik pedig van. Nem gondolja, hogy ő kevesebbet ér, amiért nem érte el azt, amit ő igen. Nem hiszi, hogy büntetésben lenne, amiért nem kapott egy olyan embert maga mellé, aki mellett megöregedhetett volna, akivel, ha botladozva is, de együtt végigmentek volna az életen. Nem kezd el befelé őrjöngeni, amikor meglátja az utcán eldobott szemetet, amikor a tőle nem messze álló belefújja a füstöt az arcába, pedig tudja jól, hogy a megállókban már évek óta tilos dohányozni. Nem sír egy bántalmazott vagy elhagyott állat miatt. Nem nézi értetlenül, mint várja a nő a nyolcadik gyerekét, amikor már az előző hetet sem tudta ellátni. Nem válik kérdőjellé, ha azt hallja, bántalmazták, ő mégis vele maradt. Nem elégedetlenkedik, nem akar többet, mást, mint amit a saját erejéből képes volt elérni. Mert ezen a helyen minden úgy van jól, ahogy van. Ez a MÁSHOL.