Kristina Calu – Magamban

Beleragadt lábam a múltba

Vállamat súlyos teher húzza

Elcsendesült bennem az élet

Kihalt lelkemből minden ének

Mondom magamnak: Nézz előre!

Múlt helyett inkább tekints a jövőbe!

De nem hallgatok se magamra, se másra

Helyette figyelem, hogy süppedek a sárba

Telnek az órák, a napok, a hetek

Szívem gyengül, lelkem beteg

Elment tán végleg az eszem

Hogy magamat élő holttá teszem?

Állok az ablakban, nézem a világot

Ilyen bolondot, mondjátok, ki látott!?

Tedd már meg azt az első lépést

Engedd el a múltat, a temérdek sértést

Hallgassak magamra, vagy ne higgyek nekem?

Kell a rosszkedv, a bánat, a sérelem

Ők az én botjaim, rájuk támaszkodom

Nélkülük boldog lennék. Biztos, ezt akarom?

Nekem mindegy, maradj ahol vagy

Megrántom vállam, ott hagyom magamat

Majd egy pillanatra visszafordulok

S látom, amint csendben magam után indulok