Kristina Calu – Macska boldogság

– Mi az a boldogság? – kérdezte Mirci, miközben nem felejtette el szemmel tartani Pipacs meg-megmozduló farkát.
– Már megint a könyvespolcon aludtál? – kérdezett vissza anyukája mosolyogva, majd elégedetten nyújtózott egyet. – Ez a boldogság, kicsikém. Ez, ami most van.
– De mi az az ez? – értetlenkedett Mirci.
– Amikor akkora voltam, mint te, egy gyártelepen laktam, ahol nappal nagy volt a zaj, ezért hiába adtak néhányan ennem, sosem mertem előjönni a rejtekhelyemről, amíg el nem csendesedett minden. Akkor jól tele ettem magam, utána elindultam körülnézni. Így találkoztam Pipaccsal, aki, meg kell mondjam, annak idején közel sem festett ilyen jól, mint mostanában. Csapzott volt a szőre, a bordái majd kiszúrták a bőrét. Megkérdeztem, lenne-e kedve velem tartani, nálam mindig akad egy kis harapnivaló. Pipacs akkor költözött be hozzám, amikor az utolsó falevelek is elhagyták ágaikat. Mindkettőnket elégedettséggel töltött el az érzés, hogy nem kell tovább egyedül lennünk, hogy van, aki melegen tartson az egyre hidegebb éjszakákon. Az emberek észrevették, hogy már ketten vagyunk, ezért kicsit több ételt tettek a tálunkba. Épphogy kipattantak az első rügyek, amikor valaki ránk talált, és ő nem érte be annyival, hogy ételt adott nekünk. Addig járt hozzánk, míg egy nap úgy döntöttem, megengedem, hogy hozzám érjen. Pipacs, látván, hogy nem történt semmi bajom, felbátorodott és közelebb jött, hátha őt is megérinti az idegen. Amikor ez megtörtént, hát látnod kellett volna az arcát! Még a szemét is becsukta, hogy minden porcikájával át tudja adni magát az élvezetnek. Pár nappal később, a most már cseppet sem idegen lány két dobozzal jött vissza. És mivel nem féltünk tőle, hagytuk, hogy mindkettőnket beletegyen egybe.
– És mi történt utána? – kérdezte riadt szemmel Mirci.
– Elvitt minket valahova, ahol rengeteg kutya és macska volt. Hallottam az ugatásukat, éreztem a szagukat. Ott kivettek a dobozból és bezártak egy ketrecbe. Pipacsot elvitték tőlem, hirtelen teljesen egyedül maradtam egy idegen szagoktól terhes helyen. Az egyetlen jó dolog az volt, hogy melegben lehettem, és bár kaptam ételt és vizet, Pipacs nélkül nem volt kedvem enni. Telt-múlt az idő én pedig egyre szomorúbban gubbasztottam a helyemen. Egy nap aztán elvittek egy furcsa szagú szobába, ahol egy másik ember matatott rajtam, és egy-két alkalommal meg is szúrt. Ez után is minden nap kaptam friss ételt, vizet és egy kis simogatást is, de nem tudtam jobb kedvre derülni. Aztán egy napon, odahozták mellém Pipacsot. Akkor először minden ételt megettem. Attól kezdve Pipacs és én egy teljesen külön helyiségben lettünk elhelyezve. Pár héttel később megszülettél te és a testvéreid, de mint azt tudod, sajnos csak te maradtál itt velem. Azon a napon, amikor beköltöztünk Annához, megint meghallottam azt a két szót, amit már korábban is annyiszor, amikor emberek jöttek látogatóba: Csak együtt. Nem tudtam, mit jelent ez, de a csak együttnek az lett a vége, hogy Anna mindhármunkat hazahozott. És ez a boldogság, kicsim. Anna ölében ülni, és hangosan dorombolva megköszönni neki az ételt, a szeretetet, a gondoskodást, hogy nyáron hűvöset, télen meleget biztosít nekünk, hogy Pipacs is velünk lehet, és hogy amíg élünk ez így is marad.